126 éve született...

Kosztolányi Dezső
Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.

Nosztalgia

 Frakk, gyerekkorom egyik kedvenc meséje volt,Édesanyám is nagyon szerette.Abban az időben a macskákat nálunk is Lukréciának és Szerénykének hívták.

Gólyák

A minap, egy utazásom alkalmával amikor leszálltam a vonatról,  a buszra várva észrevettem, hogy az állomás felett egy gólyapár köröz. Hol közelebb, hol távolabb, de kitartóan szárnyaltak. Néztem őket, jóleső érzéssel. Hosszan bámultam az égfelé, volt aki próbálta követni tekintetemet, de vagy nem látta meg őket, vagy nem is érdekelte különösebben a látvány. Erről eszembejutott egy régi történet. Amikor még tanyán laktunk, mindennap volt valami élmény, szépség, amit a fűben, vagy a fán, vagy épp a levegőben láthattunk.Néhány gólya fészek is volt arra de nem sok, a határban, amikor szántották a földet néha féltucat gólya is megjelent. A frissen felszántott föld terített asztal volt a számukra.Ilyenkor egész közelről szemlélhettük meg őket. De aztán igazi közelségből akkor láthattuk, amikor az egyik madár épp a kapu előtt álló villanyoszlopra szállt, később jött a párja is. Hosszan nézelődött kelepelt is egy kicsit, utána tova repült. Több alkalommal is visszatértek. Lelkesen kelepeltek. Napokig ott voltak. Már-már úgy nézett ki, hogy oda építik a fészküket, de aztán meggondolták magukat, és máshová költöztek. Ezen a tavaszon született a lányom, utána még sokáig mosolyogva emlegettük, hogy őt tényleg a gólya hozta. Mert évekig éltünk kint a tanyán előtte, is utána is, de soha többet nem jöttek olyan közel. Csak akkor, azon a tavaszon  amikor ő született.


 Arany János

A rab gólya

Árva gólya áll magában

egy teleknek a lábjában,
felrepűlne, messze szállna,
messze messze, tengerekre,
csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
el-elúnja egyik lábán,
váltogatja, cserélgeti,
abban áll a múlatsága,
ha beléun, újrakezdi.
Szárnya mellé dugta orrát,
messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
jaj, mi haszna! Bár akarna,
kőfalon nem látni átal.
Még az égre fölnézhetne,
arra sincsen semmi kedve:
szabad gólyák szállnak ottan
jobb hazába; de hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.
Várja, várja, mindig várja,
hogy kinő majd csonka szárnya,
s felrepűl a magas égig,
hol a pálya nincs elzárva,
s a szabadság honja kéklik.
Őszi képet ölt a határ,
nincsen rajta gólyamadár,
egy van már csak: ő, az árva,
mint az a rab, ki nem szabad,
keskeny ketrecébe zárva.
Még a darvak hátra vannak,
mennek ők is, most akarnak:
nem nézi, csak hallja őket,
mert tudja jól, ott fenn mi szól,
ismeri a költözőket.
Megkisérté egyszer-kétszer:
nem bírná-e szárnya még fel;
hej, dehogynem bírná szárnya,
csak ne volna hosszu tolla
oly kegyetlen megkuszálva!
Árva madár, gólya madár,
sohse nő ki tollad, ne várd,
soha többé, fagyos télig;
mert, ha épen nő is szépen:
rossz emberek elmetélik!

Hétfő reggel

A hétfő reggel mindig nehezen indul,de ezt a számot hallgatva nekem kicsit könnyebb.

Régen volt, igaz volt

Ezekre a számokra még régről emlékszem,amikor a bátyám bakelitjáról hallgattuk őket.

Múlnak a gyermek évek

Múlnak,de még mennyire.Ezt a számot akkor is jó volt hallgatni, amikor még nem volt aktuális.

Könyvek

Szeretem a könyveket,szeretek olvasni.Sajnos időm nem sok van rá.Most dolgozom, hogy kb.ezer kötetből álló gyüjteményemet könyvtárba rendezzem.A könyvtárat azért nem szeretem,mert vissza kell adni a könyveket.Olvasás közben egy-egy könyv annyira hozzám nő,hogy fáj tőle megválni.Így ha módomban áll meg is veszem őket.Sajnos, ma már nagyon drágák a könyvek. Ezért sokszor antikváriumban kutakodom, vagy ha valaki megunja, és esetleg kidobná én szívesen örökbe fogadom őket. Lomtalanításkor is  tudják az ismerősök, hogy nekem eltegyék a feleslegessé vált könyveiket.Még a gyerekeim tankönyveit sem dobtam ki soha, sőt azokat is megörzöm amiket másoktól kapok iskolai papírgyüjtéshez.Volt olyan is, hogy az utcán ez egyik ház előtt hatalmas zsák könyv volt kirakva.Becsöngettem, és megkérdeztem hogy ez nem tévedés? Tényleg ki akarták tenni, vagy esetleg még  véletlenül nem vitték be? Nagyon megörültem, nekem adták az egészet. Volt vagy száz darab, vegyesen újabbak, és nagyon régiek is.Nem ebből a szerzeményből, de van egy 1893 kiadású Toldim. Másik nagy becses kincsem, egy helyi lap 1913.évi bekötött példányai.
Vannak egyéb ritkaságaim is, lehet hogy egyszer majd ezekről is irok majd.
Az újságokat is gyüjtöm,legyen az bármilyen. (A reklámújságokat leszámítva) Na de azokat is, mert a gyereknek sokszor kell képet gyüjtenie gyömölcsökről, zöldségekről,ilyenkor ezek is kellenek.A mások által kiolvasott, akár évekkel ezelőtti újságokat is. Ahol még Tom Cruise Nicol Kidmanről áradozik.Negyven évvel ezelőtti Nők lapja újságjaim.Harminc éves IM.-ek. Vannak olyanok is, amik csak egy-két kiadást értek meg, még a rendszerváltás idejéből. Az ismerősöktől  köteg számra kapom,direkt nekem gyüjtik. Én mindegyikben találok valami olyat, amiért nem szeretnék tőle megválni. Na és ha huszadszor olvasom ki, akkor is tudom élvezni őket. Amikor mégis nagy nehezen rászánom magam, hogy megválok tőlük, ha azonnal nem a kukába dobom, akkor még visszamentem őket újabb pár évre.

Úgy találtam...

Anyámnak

Már betemettek az évek,
mint vadvirágot futó homok,
csak a simogatások élnek,
s néha még álmodok.
Álmom érett, mint a téli alma
amit sosem szerettél anyám!
s olyan a lelkem havazott nyugalma,
mint a tied volt élted alkonyán.
Már én is tudom, amit te tudtál!
Keserű tudás ez édesanyám!
Tudom, pedig nem is tanítottál,
de ért gyümölccsel megrakott a fám.
Most tudnék már a kezedre hajolni,
s úgy csókolni meg ahogy nem lehet,
szép fehér lábadhoz omolni,
de úgy, hogy ne lásd meg a könnyeket.
Már megtudhatod,jól elvert az élet!
Rossz gyerek volt a te lányod anyám!
Alighogy vége lett a mesédnek,
fehér menyasszony lett a lány!
Tanult sírni, életet adni,
másokért élni értetlen vakon,
tanult kínlódva sírva álmodozni,
s megérni, egy keserű hajnalon.
Mindezt a szépet neked köszönöm,
mert a lét ha szenvedünk is csodás!
Örök érték egy parányi öröm,
s boldogító lesz majd az álmodás!
Aludj nyugodtan!
Rossz gyermeked tudja,
melyik út az amelyik helyes,
s azt is hogy rövid már az útja,
ahol találkozik veled.

Magyar Gyuláné

Még Anyutól tanultam....

Győri Vilmos

        Mese

Mesebeli kiskirályhoz
Betévedt egy kisleány
Hogy az éppen vacsorázott
Tulipános udvarán
Ugye szép itt? Ugye jó itt?
Nézz csak ide meg oda
Bársony itt a gyepes udvar
Drágakő a palota
A mi libánk ezüsttollú,
Aranyszőrű a cicánk,
Ugye itt maradsz nálunk
Örökre te kisleány?

Köszönöm a meghívást de
El nem fogadhatom
Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház, hol én lakom.
A mi libánk közönséges,
S nem aranyos a cicánk,
De ott van a kistestvérem,
Édesanyám meg apám.
Ha ölelnek, ha csókolnak,
Fejem rájuk hajthatom,
Szalmatetős kicsi kunyhóm
A világért nem adom

Hóvirág
Ez egy kis Túlélő növény .Csodálatos az illata. Amit sokáig nem is tudtam,  hogy több fajtája is van. Az idén a kertünkben, már vagy háromszor lelepte őket a hó. Miután hetek múlva elolvadt, változatlan szépséggel pompáznak tovább. Gyönyörködtetik a szemet,és a szivet, amikor a még kopár virágoskertben ők már büszkén bólogatnak és illatoznak.Van a pompás, a redős levelű, és a kikeleti hóvirág. Magyarországon védett növénynek számítanak.Hagymája mérgező toxint tartalmaz. Alcsúton, az arborétumban két és fél hektáron virágzanak.Mivel ezt a nevet választottam a blogomnak, gondoltam irok róla pár sort.Megérdemli.

Hosszú hétvége

Dolgos napok vannak mögöttünk, a hosszú hétvégét a szabadban töltöttük. A kerti munkálatok ideje köszöntött ránk. Nem vagyunk egy nagy kertészek, gazdálkodók, de azért egy kertes háznál mindig van valami. Először a tavalyi, és az, az előtti években kiszáradt tönkre ment fákat vágtuk ki. Ezekből is volt jó néhány. Kisbaltával legallyaztuk őket, azokat amelyik használható a  fűtéshez szalagfűrésszel felvágtuk, és behordtuk. Rengeteg levelt is gereblyéztünk vagy húsz talicskával. Mivel rengeteg fa van a házkörül, és a szomszédban is. Mert a szomszédunk egy erdő, és néha innen is kerül hozzánk falevél.Ha szélúrfi úgy gondolja, dob hozzánk egy-két nyalábbal.  Ez az erdő átok is, meg áldás is. Nagyon szép, hűvöst tart, szelet fog, nagyokat lehet benne sétálni,  sok sok madár otthona. Ezért áldás. Átok mert tavasszal virágzáskor száll a pihe, repül, viszi a szél mindenhová, befújja az ablakon, az ajtón,  a ruhánkra, a hajunkba ragad, nem győzzük magunkról leseperni. Nem is lehet seperni, mert  még jobban száll. A kiterített ruhákra is sokszor rátapad. Ilyenkor hetekig bokáig járunk a pihékben. Még jó hogy nem vagyunk allergiásak rá, mert sokan szenvednek tőle. Nekünk meg itt adva van egy egész erdő. Na, úgyhogy volt levél bőven. Ezeket mind a komposztra hordtuk. A fenyő leveleket nem, mert az nem komposztálható, több idő kell neki, esetleg jól felaprítva használható erre a célra. az őszi virágok elszárad szárait is levágtuk, és összegyüjtöttük.A munkából a gyerekek is kivették a részüket. A lányom nagyon szorgalmasan segített, hogy minél előbb végezzünk. Később kiderültek "hátsó szándékai."  Arra készült, hogy szalonnát süssünk.Elő is készített hozzá mindent. Aprított, kockázott, darabolt.Így a nap végét szalonnasütéssel zártuk.Mi nem csak szalonnát, de virslit, kolbászt, hagymát, is fűzünk a nyársra. Van aki még alufóliába is becsomagolja,először kicsit párolja, majd a végén fólia nélkül pírítja meg az ételt.
A macskák is izgatottan lesték esik-e le néhány falatka.Jólesett ücsörögni a madárdaltól hangos délutánon,a vadgalambok egymás "szavába"vágva beszélgettek,a rigók olyan lelkesen fütyültek,hogy azon csodálkoztam nem lett csomó a csőrükön. A harkályok is szorgalmasan kopácsoltak,cinegék is átváltottak a tavaszi nótájukra.Itt volt még a tengelice,szokott lenni ökörszem,csíz, és pacsírta is. Kár hogy nem tudom a hangjuk után felismerni őket,esetleg csak néhányukat..Ilyen csodálatos körülmények között sütögettük a vacsoránkat.Alkonyattájt előjöttek a denevérek is.Villámgyorsan cikáztak a magasban.Ritkán szoktunk odajutni, hogy szalonnát süssünk,vagy bográcsozzunk, a hétvége mindig olyan gyorsan elszalad,és annyi más elfoglatság is akad.Ez alkalommal is csak azért jött össze, mert a hétfő is szabadnap volt.Legtöbbször ilyenkor már nincs együtt a család.Főleg, hogy nagy fiam  hétköznap kollégiumban van,így még kevesebb lett az együtt töltött idő. Jobban meg kell becsülnünk azt amikor együtt vagyunk.Végül is jó volt, nevetgéltünk, beszélgettünk,ilynkor mindig eszünkbe jut néhány mosolyogtató történet, ami velünk, vagy mással esett meg.Tehát megvolt az idei első szalonna sütés,aztán ki tudja lesz-e még az idén?

Ez is nagyon szép....

Petőfi Sándor

TÁVOLBÓL

Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll;
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
...Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse – –
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szive szegénynek!
(Pozson, 1843. május.)

Radnóti Miklós - Levél a hitveshez

A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,

s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember

Ezen a napon történt

Megjelent Nathaniel Hawthorne egyik leghíresebb regénye, “A skarlát betű”. 1850.03.16 - 161 éve történt

Radnóti MiklósERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel, s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok fölött régóta már csak      a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek! Bor, 1944. szeptember 15. TÖREDÉK Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

HUSZONNYOLC ÉV

Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska, - gyilkosod! öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom, de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fény felé, akár egy győztes, kis vadállatot, ki megmutatta már, hogy mennyit ér: mögötte két halott. Mögöttem két halott, előttem a világ, oly mélyről nőttem én, mint a haramiák; oly árván nőttem én, a mélységből ide, a pendülő, kemény szabadság tágas és szeles tetőire. Milyen mély volt gyerekkorom, s milyen hüvös. Hívó szavad helyett kígyó szisszent felém játékaim kis útain, ha este lett s párnáimon vért láttam én, a gyermeket elrémitő, nagy, hófehér pehely helyett. Milyen mély volt gyerekkorom, s milyen magos az ifjúság! A két halál megérte-é? - kiáltottam a kép felé, mely ott sütött szobám falán. Huszonnyolc éves voltál akkor, a képen huszonöt talán, ünnepélyes ifju nő, komolykodó, tünődő. Huszonnyolc éves voltál akkor, most ugyanannyi lettem én, huszonnyolc éve, hogy halott vagy, anyácska! véres szökevény! Anyácska, véres áldozat, a férfikorba nőttem én, erősen tűz a nap, vakít, lepke kezeddel ints felém, hogy jól van így, hogy te tudod, s hogy nem hiába élek én. 1937 TÉTOVA ÓDA Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal                                                hűs tenyeredben. 1943. május 26.

Kedvenceim

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Emlékezés

Nehéz hónapokat élek mostanában.Nemrégiben vesztettem el Édesanyámat.
Útjaink már réges-régen ketté váltak, de a jó kapcsolat megmaradt közöttünk.
Nem is csak ketté váltak, hanem egy elég nagy távolság is közénk állt.
Ami megakadályozott abban ha egy délután rágondolok,
veszem magam és átmegyek hozzá.
Pedig milyen jó lett volna egy egy órácskát néha együtt tölteni,  Vinni egy kis kóstolót a legújabb műremekből, de akár egy adag paprikáskrumplit. Megnézni hogy van, segíteni ezt azt,és közben beszélgetni. Hallgatni a már százszor hallott történeteket. Amikről akkor azt gondoltam már én is kívülről tudom, és most hogy ő már ninncs kiderül hogy alig emlékszem valamire. Mert eddig mindig itt volt és újra meg újra meglehetett kérdezni.De most már nem lehet. Elvitte a történeteket is. Nehéz időkben élt, a
második világháború alatt volt kisgyermek. Apa nélkül, többedmagával nevelte őket
Édesanyuk, aki cselédként dolgozott. Amikor gyerek voltam akkor is sokat mesélt,
de később felnőttként is  sokat hallgattam. Sokszor mondtuk is, hogy olyan küzdelmes
élete volt, hogy akár könyvet,vagy filmet is írhatnának róla.Távol voltunk egy mástól,
és mégis nagyon közel. A gyerekekkel az iskolai szünetekben mindig meglátogattuk,
ilyenkor pár napot ott is töltöttünk. Rengeteg erőt adtak ezek a találkozások. Most
érzem csak igazán,hogy mennyit. Ilyenkor meglátogattuk a rokonokat is. Most a
tavaszi szünet közeledtével megint készülünk rokon látogatóba, csak a legfontosabb
már nem lesz ott.Van a sorban következő legfintosabb, de akkor is félek. Milyen lesz
így haza menni!? Igen haza. Mert nekem két hazám van, ott ahol születtem, és a
családom maradt,.a másik pedig ahol most élek a férjemmel, gyerekeimmel és az itteni
családommal, rokonokkal. A szívem már most fáj, milyen lesz így elmenni? Amikor
évek hosszú során amikor elmentem ő mindig ott volt. Mindig készül,tem vittem neki
ezt-azt amire tudtam hogy szüksége volt. Ha mostanában is látok olyasmit, akkor
szinte már nyúlok érte, hogy megveszem neki  Csak akkor jön a döbbenet, hogy már
nincs rá szüksége.Pedig látom magam előtt mit szólna hozzá, hallom a hangját.Félek
milyen lesz gy hazamenni, és rádöbbeni, hogy nincs ott. Mert 2-3 hónap általában
eltelt a személyes találozások között. Én itt voltam és a lekem mélyén úgy vagyok vele,
hogy ő meg ott van. De ha elmegyek akkor jön a fájdalmas felismerés, hogy még
sincs.Mindenről eszembe jut, mert szinte bármihez hozzá tudom kötni. Legyen az
ruha, étel, gyümölcs, film,  egy olyan színű mosogatószivacs amilyet utoljára láttam
nála. Tiszta szívű és önzetlen volt,még azokra sem tudott haragudni igazán akik
megbántották.keserűséget,bánatot okoztak neki. Nem hitte hogy valaki szánt
szándékkal rossz legyen.Elfogadta hogy a rohanó világunkban idegessek, stresszesek,
betegek az emberek, és csak ezért cselekszenek nem megfelelőképpen.  Mindig
megtudott bocsájtani az ellene vétkezőknek.Imádkozott mindenkiért,hogy segítse az
isten helyesen cselekedni. Az egészsége már fiatalon megromlott, a nehéz gyerekkora
rányomta bélyegét egész életére. De folyton küzdött,és dolgozott. A mozgás volt az
élet eleme. Még járókerettel is levelet söpört,virágot öntözött,és ezt nem is hagyta
másnak.-nekem is kell egy kis mozgás-mondogatta. Mindig attól rettegett hogy egyszer
ágybafekvő beteg lesz, és valakinek ki kell szolgálni. Nem magát sajnálta hanem azt
akinek majd foglakozni kell vele. Nemes lelkű szeretere méltó,becsületes ember volt. A
szívem egyik fele vérzik, hogy nem tudtam többet vele lenni. Amig egészsége engedte
sokat jött hozzánk.  Engem máshová kötött a családom, ha tehettük mentünk hozzá.
Telefonon is tartottuk a kapcsolatot rendszeresen.Végül a sors ezt a kapcsolattartási
formát is elvette tőlünk. Halála előtt nem sokkal tracheotomiát hajtottak végre rajta, és
nem tudott többé beszélni sem.Nyugodjék békében!

Édesanyámra emlékezve

József Attila

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Köszöntő

Egy kis türelmet kérek, most kezdtem a blogolást!
Kezdésnek egy idézet:
"Senki a világon rajtunk nem segít, ha mi magunkon nem segítünk."/Makszim Gorkij/